Hírek

Idén is nagy siker a MELT Diák forrasztási versenye

Mint minden évben, az Innoelectro kiállítás és konferencia adott helyt a Magyarországi Elektronikai Társaság (MELT) által szervezett Diák forrasztási versenynek.

A kézi forrasztás a szakma alapja, benne van minden folyamat és törvényszerűség, amin a forrasztástechnika alapul, legyen szó annak bármelyik változatáról.

A versenyre 29 középiskola nevezett 149 tanulót, akik közül a rendelkezésre álló időkorlát miatt 105 jutott szóhoz, azaz pákához inkább. Idén három határon túli magyar műszaki iskola is jelentkezett, Felvidékről, Vajdaságból és Székelyföldről. Utóbbiak több, mint 700 km-t autóztak, hogy részt vehessenek a versenyen.

Ezévben a verseny kezdetén egy rövid elméleti teszt szondázta az indulók tudását, majd a forrasztás következett.

Az idei verseny áramköri lapját a közeli húsvét inspirálta, egy nyuszit formázott, és ha sikerült befejezni, pirosan világított a szeme, és sárga fények villogtak a füle peremén. 

Többségében már felületszerelt (SMD) alkatrészeket tartalmazó áramkör forrasztása igazi kihívás volt a vállalkozó fiataloknak. A kész munkák az IPC-A-610 szabványra alapuló vizuális ellenőrzésen estek át, és versenyzők a tesztet is beleszámítva maximum 1070 pontot érhettek el. A végeredmény:

1. helyezett: 

Sisa László, Nyíregyházi SZC Bánki Donát Műszaki Technikum és Kollégium, 1040 pont

2. helyezett: 

Eiler Ákos, Váci SzC Boronkay György Műszaki Technikum és Gimnázium, 1020 pont

3. helyezett: 

Breznyán Gábor, Kecskeméti SzC Kandó Kálmán Technikum, 1000 pont 

A zsűri Breznyán Gábornak ítélte oda a legszebben kivitelezett forrasztási munkáért járó különdíjat is.

A legjobb csapat címet a Budapesti Műszaki SzC Trefort Ágoston Két Tanítási Nyelvű Technikum érte el.

Az egyéni és csapatverseny első helyezettje 1-1 Ersa forrasztóállomást vihetett haza a Microsolder Kft. felajánlásaként.

Az ez évi verseny különleges attrakciójaként a versenyzők munkáikat megvizsgáltathatták egy Viscom iS6059 3D automatikus optikai ellenőrző berendezésen is. Ehhez hasonlót alkalmaznak az ipari üzemek a forrasztott áramköri lapok vizuális ellenőrzése céljából. Az eredményeket a berendezés fényképekkel illusztrált jegyzőkönyvben rögzítette.

A verseny remélhetőleg közelebb hozta kicsit a XXI. század technológiáját a diákokhoz, és felkeltette, illetve megerősítette érdeklődésüket az elektronikai technológia iránt.

Ahogy azt ígértük az elméleti verseny helyes válaszait is közzé tesszük. Ezt alább találjátok meg. A helyes válaszokat zölddel jelöltük!

 

MELT IV. diák kézi forrasztási verseny tesztkérdések

1. Melyik állítás igaz a kézi forrasztásra (a forrasztópáka használatára vonatkozóan)?

a. Ezzel lehet a legjobb forraszkötést létrehozni.
b. Rövid ideig és kevésbé melegíti fel a forrasztás környezetét.
c. Csak az elektronikai iparban használják.

2. A forraszötvözetek melyik fémet tartalmazzák a legnagyobb mértékben az alábbiak közül?

a. Ezüst (Ag).
b. Cink (Zn).
c. Ón (Sn).

3. Milyen pákacsúcsot válasszunk a kézi forrasztáshoz?

a. Olyat, amelyik a legjobban illeszkedik a forrasztási felületekhez és a legjobb hőátadást biztosítja.
b. Vékony, lapos végű pákacsúcsot, mert az jó hozzáférést biztosít bármely forrasztási ponthoz.
c. A lehető legvastagabbat, mert azzal bármit meg lehet forrasztani.

4. Milyen célt szolgál a folyasztószer?

a. Használatával alacsonyabb hőmérsékleten is lehet forrasztani.
b. Tisztítja a felületeket, javítja a hőközlést és a forrasz terülését.
c. Csak a nehezen forrasztható felületek esetén van jelentősége.

5. Az ólomtartalmú forraszok felhasználása környezetvédelmi okokból korlátozott. Hol engedélyezik a használatát?

a. Ahol a nagy megbízhatóság és hosszú élettartam az elvárás (pl. űrtechnika).
b. Ahol nem áll fenn az ólomszennyezés veszélye.
c. Ma már sehol sem engedélyezett az ólomtartalmú forraszanyagok felhasználása.

6. Mit jelent az a kifejezés, hogy „szabályozott forrasztóeszköz”?

a. Törvényileg szabályozott a forrasztóeszköz felhasználási területe.
b. A forrasztóeszköz kalibrált.
c. A fűtőteljesítményét a forrasztáskor fellépő hőmérsékletváltozás alapján automatikusan szabályozza.

7. Kézi forrasztásnál általános esetben hogyan és mikor történik a folyasztószer adagolása?

a. A folyasztószer a kézi forrasztáshoz használt forraszhuzalban található, így a forraszanyaggal együtt, egy időben történik az adagolása.
b. A folyasztószert a forrasztás után, kézi vagy gépi adagolással visszük fel a forrasztási felületre.
c. Kézi forrasztásnál nem, kizárólag csak gépi forrasztásnál használnak folyasztószert.

8. Hány hibás forrasztás engedhető meg egy olyan áramköri lapon, ahol 800db forrasztási pont található?

a. Az összes forrasztási pont 5%-a, azaz 40db.
b.
Maximum 5db forrasztási hiba megengedett.
c. Nulla.

9. Miből származik a forrasztási füst?

a. A forrasztási felületről a forrasztás közben leégnek a szennyeződések, ami füstképződéssel jár.
b. A forrasztási hőmérsékleten megolvadó forraszötvözet gőze.
c. A forrasztási füst a folyasztószerből ered.

10. A pákacsúcs megtisztításával kapcsolatban (nedves szivacson vagy rézforgácson lehúzva) melyik állítás helyes?

a. A pákacsúcsot forrasztás után közvetlenül le kell tisztítani és így kell a pákatartóba helyezni.
b. A pákacsúcsot fedjük be kevés ónnal (vagy hagyjuk rajta a forrasztás utáni maradékot), mielőtt a tartóba helyezzük és csak forrasztás előtt tisztítsuk.
c. A pákacsúcsok nem igényelnek tisztítást.

11. A forrasztási művelet során…

a. …csak fizikai folyamatok mennek végbe.
b. …csak kémiai folyamatok mennek végbe.
c. … fizikai és kémiai folyamatok is végbe mennek.

12. Mennyi a szokásos ólommentes, ón-réz forraszötvözet (Sn99,3%, Cu0,7%) olvadáspontja?

a. 183°C
b. 321°C
c. 227°C